A mi szekerünk 

rádió rendszertechnika tervezési munkák

Visszapillantó
A Rádió Profil Hírközléstechnikai Kft. 1996. évben alakult, és átvette az alapító akkor már tíz éve kisiparosként, majd egyéni vállalkozóként és egyéni cégként végzett tevékenységét, csakhogy a rádiótechnikai érdeklődés kialakulása, a szakmai felkészülés, és az első – nagyvállalati környezetben végzett – önálló rádióhálózati rendszertechnika tervezési munkák ennél is régebbi keletűek.

Forgalmi és jogosítvány
Első kereskedelmi-hálózati csatlakozásunk az import tevékenységet is folytató Rádiósok Országos Egyesületéhez történt, elsősorban az akkor tömeges mértékben jelentkező CB rádiózással kapcsolatos eszköz-igények kiszolgálása érdekében. Ez a kapcsolat az érdekképviseleti szervezetből jogszabályi vátozások miatt utóbb kivált gazdasági társasággal a mai napig is fennmaradt.

A nemzetgazdaság nyitásával és a világszintű technológiai fejlődéssel az egyre bővülő márka-választék és importlehetőség további kereskedelmi kapcsolatok megjelenését hozta.  Különös hangsúlyt fektetünk arra, hogy a vonatkozó európai (CEPT, ETSI, stb.), hazai (NMHH) előírásoknak, vagy akár a saját elvárásainknak nem megfelelő eszközöket kiszűrjük, eszerint azok nem találhatók meg a kínálatunkban.

Motorola logo

1991-ben a Motorola Információs Iroda által kezdeményezett felkészítésben az elsők között lettünk résztvevői a kiépülő magyarországi márkakereskedői hálózatnak.

A professzionális URH rádióalkalmazásokhoz kapcsolódóan megszereztük a rádióhálózat-tervezési jogosultságot, valamint az adó-vevő berendezések próbáját lehetővé tevő hatósági engedélyeket. A későbbiekben a Magyar Mérnöki Kamara és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság lett a szakmai felügyeleti szerv, ahol a jogosultságainkat a megújítás feltételeinek megfelelve ciklusonként fenntartjuk.

rádió rendszertechnika tervezési munkák - egyre jobban

Gázpedál és irányjelző
Hasonlóan a forgalmazott termékek nívójához, a legmagasabb elvárásoknak is megfelelő szinten igyekezünk a szolgáltatásainkat teljesíteni. Ennek alapja az átgondolt, sok esetben újszerű ötletekkel megtervezett rendszertechnika, majd a kiépítés során a folyamatos minőség-ellenőrzés. Mindent megteszünk, hogy a hálózataink által létrehozott lefedettség, illetve a működés algoritmusa tökéletes legyen, a felhasználók elvárásai maximálisan teljesüljenek.

Ezen kívánalomnak folyamatos tanulással, az új termékek és alkalmazási technológiáik megismerésével tudunk megfelelni. Ezek az elvek biztosítják vállalkozásunk szakmai élvonalba helyezését, illetve az elismertségünk, hitelességünk fenntartását.
Ismerjék meg gyakorta különleges megoldásainkat, referenciáinkat!

Folytassuk együtt az utat!